ADYÁK – napok

Hagyományainkhoz híven idén is megrendezésre kerül XI. 14 – 18 között a József
Attila Általános Iskolában az „ADYÁK – napok” programsorozat, amelyet Csíkszereda
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala támogat. A diákoknak lehetőségük lesz színes
programokon való részvételre.
Lesznek sporttevékenységek (foci, streetball, asztalitenisz), akadálypálya verseny
kicsiknek, Puzzle kirakó verseny, szavalóverseny. „Olvasni jó” címmel az olvasás
népszerűsítése történik, „Színház az egész világ” előadás, fonalgrafika – ünnepi
karácsonyfadísz készítés, interaktív zeneóra, adventi kézműves műhely, Puzzle – kaland,
Montessori ügyeskedő, versillusztráció számítógéppel, képpoézis, Matematico.
Ugyanakkor a tankonyha fortélyaival is megismerkednek a résztvevők.
Az „ADYÁK – napok” megnyitóján az iskola pedagógusokból álló zenekara, a
Zenebona Tanoda, Ady Endre „Párisban járt az Ősz” megzenésített versét adja elő
hozzájárulva ezzel is a rendezvény ünnepélyesebbé tételéhez.

Adyak napok
Megnyito 1
Elemisek plakat
Felsotagozat plakat
Sportnap
Kartyanaptar