Zenebona Tanoda

Énekelni jó. És akkor jó igazán ez a jó, ha ezt meg tudjuk osztani másokkal is.

Ez volt az egyik felismerés, amely rávett bennünket arra, hogy 2011-ben megalakítsuk iskolánk pedagógusi zenekarát. Azóta már, egyre bővülő repertoárral, több alkalommal fellépünk iskolai rendezvényeken: karácsonyi műsoron, farsangi mulatságon, iskolanapon, tanévzárón. Ilyenkor nemcsak ünnepi foszlós kalácsot, farsangi fánkot vagy év végi bizonyítványt osztunk a gyerekeknek, hanem megajándékozzuk őket az alkalomhoz kapcsolódó dalcsokorral is.

Az idei elképzeléseink valóra váltásában jelentős segítséget jelentett a Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által meghirdetett pályázat megnyerése, melynek összeállítását lelkes támogatónknak, Lőrincz Julinak köszönhetjük. Ennek eredményeképp felújítottuk, rendbe hoztuk hangszerkészletünket, megterveztettük és kiviteleztettük zenekarunk jelképét, logóját, melyeket kitűzőkben és sálakon jelenítettünk meg. Ugyanakkor nyomtatott és digitális zenei dalkészletet, tananyagot készítettünk és adtunk ki, valamint több alkalommal énekeltünk és zenéltünk a gyerekeknek iskolai vagy spontán (flashmob) rendezvényeken.

A Zenebona Tanoda nevében:

                       Kiss Benedek tanító bácsi