FELHÍVÁS: VOLT TANÍTVÁNYAINK, SZÜLEIK ÉS KOLLÉGÁINK FIGYELMÉBE

83398946_2919351784774604_221160957131358208_o
A csíkszeredai József Attila Általános Iskola 2020 áprilisában ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Tanintézményünk 1990. március 2-án vette fel a Nemzet Árvája, József Attila költő nevét, s ezzel együtt választotta nevelési értékrendje jelmondatául egyik legnagyobb költőnk gondolatát: „Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent.” Ennek a 30 esztendőnek, illetve a nélkülöző, de tehetséges, szeretetre éhező gyermek József Attilának kíván közösségünk emléket állítani ezen az évfordulón, a harminc józsefes esztendő legszebb és legfontosabb megvalósításait és emlékeit összefoglaló emlékalbum kiadásával. Arra kérjük ezennel volt tanítványainkat, szüleiket, illetve volt és jelenlegi kollégáinkat, hogy otthoni levéltárukban keresgéljenek olyan képeket vagy kiadványokat, amelyek tanintézményünk 1990-2010 közötti időszakában szervezett iskolai vagy iskolán kívüli eseményeiről vagy ezek kapcsán készültek. Emlékeiket elektronikus formátumban az igazgatóság@jozsefattilaiskola.ro email címre várjuk vagy behozhatók előhívatott változatban az iskola Titkárságára is FEBRUÁR 28-ig. Amennyiben a képeket elektronikusan küldik, kérjük szíveskedjenek a képet elnevezni készítési időpontjának dátumával, illetve a levélben szíveskedjenek részleteket írni a képek eseményével kapcsolatosan. Ha a képeket előhívatott változatban adják tanintézményünknek, kérjük a tulajdonos nevét, a kép készítésének időpontját, valamint a kép helyszínét és az esemény témáját szíveskedjenek a hátoldalára ráírni. KÖSZÖNJÜK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKET!