A héten zajlik, immár 9. alkalommal A dyák napok. Az őszi diákünnepet azért szervezzük, mert meggyőződésünk, hogy az iskola a tanulás mellett, a minőségi és hasznos szórakozás helyszíne is kell legyen. Minden osztály különböző versenyen, vetélkedőn vesz részt, amelynek helyezései ”tallérokat” is érnek. A legtöbb tallért összegyűjtő osztályok különdíjat kapnak! Sok sikert
About Lori
Posts by Benkő Lóránd - Ernő:
Mert a pedagógusok is tanulnak… Lejárt a Bethlen Gábor Alap finanszírozásával, a Spektrum Oktatási Központ projektje részeként megszervezett, a pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztését célul kitűző, még további két másik tanintézményt is érintő továbbképzésünk. Két intenzív hétvégén tartottak a képzések, amelynek próbáit kollégáink sikerrel kiállták. Köszönjük a Spektrum Oktatási Központnak a kiváló lehetőséget, Vad Zoltánnak, a képzőnknek, az érdekes, korszerű és hatékony ismereteket, valamint az Apáczai Csere János Pedagógusok Házának a partnerséget a helyszínek biztosításáért. Köszönjük a részvételt kollégáinknak: Csikai Ildikó, Péter Csilla és Bíró Annamária matematika tanároknak, Kőrössy Erika és Bogács Nóra magyar tanároknak, valamint Ferencz Salamon Alpár történelem-angol szakos tanárnak, tanintézményvezetőnek.



Tavalyi tanítványaink (és új osztálytársaik) készítették ezt a fantasztikus filmet a Spektrum Oktatási Napokra! Lilla Csutak, Adrienn Lurcza, Anita Kristó, Keresztes Szabolcs, Járy Gergő, Mátyás András és barátaitok: kiváló munka! Büszkék vagyunk rátok!
Egy másik, volt józsefes tanítványaink által (is) készített pályamunka a Spektrum Oktatási Napokra! Ügyesek vagytok: Dumitrascu Darius, Zonda Zsolt és barátaitok!
Jó hangulatú iskolai szülői bizottsági űlés zajlott október 25-én, szerdán délután az iskolában.
A megszokott elnökségi és igazgatói beszámolók mellett, előadást hallhattak a Szülők és gyermekeik a digitális világban témakörben, (a csíkszeredai Spektrum Oktatási Központtal partnerségben nyert BGA-projektünk egyik eseményeként), valamint sikerült véglegesíteni a Szülői farsangi bál időpontját is (január 26, péntek, 2o óra).
Az űlésen egy új iskolai vezető tanácsi tagot válaszottak a szülők, Darvas Beatrix személyében, megszavazták a Jocóka Angyalai akció folytatását, valamint megvitatták a Kori-úszás, valamint Zene-mozi programok szervezési gondjait, amelynek jelenlegi lebonyolítási feltételeit támogatják.
Köszönjük megtisztelő, határozott és támogató hozzáállásukat!




Kiváló eredményeket értek el diákjaink a Bolyai matematika csapatversenyen! A III. A osztály (Márton Ildikó tanító) és a IV. D osztály (Várday Délia tanító) csapatai hatodik, a III. SbS osztály csapata (Gál Judith és Fazakas Tünde tanítók) negyedik, valamint a VIII. A osztály csapata (Csikai Ildikó matematika tanár) második helyezést értek el. A IV. SbS osztályunk csapata (Cseh Enikő és Kiss Benedek tanítók) első helyezést ért el és továbbjutottak a döntőre! Gratulálunk diákjainknak és pedagógusaiknak! Szívből köszönjük! 🙂
Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról minden évben megemlékezünk iskolánkban.
Az idén diákjaink, pedagógusaink, valamint az érdeklődő szülők egy kiállítást tekinthetnek meg, amely a héten csütörtökig az alsó épület előterében, majd péntektől szerdáig a felső épület első emeleti kis folyósóján lesz látogatható.
Holnap egész nap a felújított Leó-Suli-Rádióban 1956-al kapcsolatos dalokat hallgathatnak a józsefesek! Méltó ünneplést kívánunk mindenkinek! 😊







Pár kávé. Párbeszéd. Az iskolában.
Diákjaink szülei és az iskolánk iránt érdeklődő felnőttek figyelmébe ajánljuk iskolánk legújabb programját.
A Kávézzon a tanintézményvezetővel program lehetőséget biztosít bárkinek, hogy tanintézményünket megismerhesse, kérdéseit feltegye, félreértéseit tisztázhassa, döntéseinket és működésünket megértse, értesüléseit biztos forrásból, s ne utcai beszédből szerezze. Szeretettel várjuk!
Programunkra előzetes bejelentkezés szükséges.
Flashmob-bal és közös dalolással kezdődött el a 9. Dyák napok! A Testvériség sugárút 20. sz. alatti épületünk udvarán a Csicsergők elemis kiskórus tagjai vidám őszi dalokat énekeltek az egybegyűlt és feliratot alkotó sok száz kisiskolásnak, felső tagozatos diáknak. Köszönjük a közreműködő diákoknak és Kovács István tanítónak, kórusvezetőnek.
By Lori • Egyéb •