Köszönet egy felejthetetlen napért

 

Nemrégiben kirándultak a csíkszeredai József Attila Általános Iskola I. Step By Step osztályos tanulói. Kirándulásunk első állomása Kisbacon volt, ahol meglátogattuk Benedek Elek emlékházát. Az író dédunokájának köszönhetően megismerhettük a nagy mesemondó életét, munkásságát, érdeklődéssel hallgattuk a felolvasott mesét, verseket, majd emléktárgyakat vásárolhattunk. Megcsodáltuk az általa ültetett hatalmasra nőtt fákat, majd kisétáltunk a közeli domboldalon fekvő síremlékéhez. Vargha Mihály alkotása által közelebb érezhettük magunkat Elek apóhoz, hiszen kőszobra mellé ülhettünk a padon. Ezután utunk a Szent Anna- tó felé vezetett. Útközben megcsodáltuk az őszi táj szépségeit, megfigyeltük a domborzati formákat, az azokra jellemző növényeket, állatokat. Érdeklődve tanulmányoztuk a „csóré csigákat”, a figyelmesebbek közülünk őzeket is láttak. Gyűjtöttünk őszi terméseket, faleveleket, amelyeket itthon kézműves foglalkozásokon használtunk fel. Hazautazásunk előtt, a tó keletkezésének legendáját felidézve már fel-felvillanni véltük a vizen a hattyúvá változott lányok szárnyait, hallani véltük Anna sikolyát. Eszünkbe jutottak Elek apó szavai, miszerint “Erdő, mező, hegy, völgy, falu – minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő az a gyermek…”
Délután értünk haza, elfáradva, de a tarsolyunkban sok csodálatos élménnyel. Osztálytermünknek azóta is dísze a Benedek Elek könyvkiállítás, amelyet rajzos, képes élménybeszámolóval bővítettünk.
Utazásunkat a Németh Géza Egyesülettől és a Csíkszeredai Megyei Jogú Város Önkormányzatától kapott anyagi támogatás tette lehetővé.

Páll Edit és Pászka Zsuzsa tanítók, Csíkszereda