2o18. május 28-29-i időszakban tartották az olaszországi Perugiában a Mindennapi kreativitás (Everyday creativity) – AZ EURÓPAI ISKOLÁK BELSŐ KREATÍV ERŐFORRÁSAINAK ERŐSÍTÉSE FINNORSZÁGI PÉLDÁK ALAPJÁN c. Erasmus+ projektünk soron következő partneri egyeztető gyűlését. A projekt találkozón iskolánk igazgatója Ferencz S. Alpár, projektirányító és dr. Tankó Enikő, angol szakos tanár, projektasszisztens vettek részt.

A festői szépségű olasz városban tartott projekt meetingen résztvevő olaszországi, magyarországi, holland, finnországi és bulgáriai partnerekkel megbeszéltük és kiértékeltük azt a pedagógusi kreativitást mérő online eszközt, amelyet a projekt keretén belül közösen dolgoztunk ki. Továbbá, sikerült a projektben társult partnerekkel egyeztetni a novemberi finnországi helyszínű pedagógus továbbképzésről, valamint pontosítottuk a továbbképzési program tartalmi kidolgozásának módszertanát, illetve megszabtuk közösen a betartandó határidőket. Ottlétünk alatt a finnországi továbbképzésre jelentkező pedagógus kollégák pályamunkáit is sikerült a finnországi partnerintézményünk, a Jyväskylä-i Egyetem tanárai segítségével elbírálni. A projektlátogatás keretén belül, kiváló szakmai élményt jelentett kollégáink számára a híres reformpedagógus Mária Montessori nevéhez és kezdeményezéséhez köthető perugiai Montessori elemi iskola meglátogatása, különösen azért is, mert a 2o18-2o19-es tanévtől iskolánkban is egy hasonló módszertant és eszköztárát használó osztály elindítását kezdeményeztük. A projekt következő eseménye a szeptember 15-én kezdődő, a Jyväskylä-i Egyetem e-learninges platformján bonyolított online képzés lesz, amelynek második szakasza a november 18-24 között, finnországi helyszínen zajló továbbképzés jelenti.